Átmenetek és hullámok

Szerdai reggelünk, csak úgy, mint az első kettő a reggelivel indult. Szokásos felvágottak, dzsemek, illetve forró ital várt ránk, majd ezek elfogyasztása után nekivágtunk a napnak. A kozmetikusok és fodrászok munkaruhájukat magukra öltve helyet foglaltak a teremben, hogy oktatónk ismertethesse a napi feladatokat. A kozmetikusok megismerkedtek a nagy masszázs, vagy ahogy nálunk ismerjük, iskola masszázs alapjaival, illetve előző napi feladataikat gyakorolták babafejeken, illetve egymáson. A fodrászok mindeközben a második alaphajvágással, a lépcsőzetes forma kialakításával ismerkedtek meg.

Lépcsőzetes forma

Miután kipakoltuk eszközeinket, s a babafejeket előkészítettük a vágáshoz, Frau Rüschenbaum bemutatta a vágás lépéseit, illetve hogy milyen le-, és felválasztásokkal dolgozzunk a legprecízebb forma elérése érdekében. Annak ellenére, hogy elméletben könnyűnek mutatkozott meg a technika, mellyel dolgoztunk, s itt már ujjainkat is használhattuk, gyakorlatban itt-ott kisebb nehézséget okozott a lépések elsajátítása. Nem bődületes hibákról beszélek, hanem olyanról, melyet egy olyan perfekcionista oktató vesz észre, mint amilyen a miénk. Azonban, ha őszinte akarok lenni... mit érne ez a képzés, ha ezen apróságok felett elsiklanánk? Hisz mindannyian profi szakemberekké szeretnénk válni, azonban ennek elengedhetetlen feltétele az, hogy saját hibáinkat magunk is felismerjük. Szerencsénkre tanárunk megmutatta, mi mindenre kell figyelnünk a vágás során, hogy hibáink megtalálása milyen kiemelésekkel kerülhet felszínre, s ezek korrigálása milyen egyszerűen véghezvihető. Puhításokkal tettük a frizurát esztétikusabbá, melynek folyamatát szintén az oktató ismertette. Az ebédszünetet követően, a nap végére mindenki ismerte, és majdnem teljesen elsajátította a lépcsőzetes forma kialakításának folyamatát. A hajak beszárítását követően oktatónk bemutatta a vízhullám-fésülés alapjait, melyet az otthonitól eltérően itt tőemelő kefével és hajszárítóval alakítottunk ki. Rendkívül szép hullámokat készítettünk, s a legtöbb tanulónak ez a technika kissé könnyebbnek bizonyult, mint az otthoni. A gyakorlat végén eszközeinket elpakoltunk, s a fárasztó nap után, ki az ágyába feküdt be egy délutáni szieszta erejéig, de volt, aki egy kisebb sétával emésztette meg az aznap tanultakat.

Vízhullám szárítás

A másnap reggel is hasonlóan indult, folytattuk az előző napon tanultakat, kis idő elteltével azonban a gyakorlatot elméleti oktatás váltotta fel. Hannelore Thoma, a Ionto Health & Beauty kozmetikai gépeket gyártó cég egyik kozmetikusa s szépészeti tanácsadója látogatott el a tanműhelybe, hogy 3 innovatív gépet és azok munkafolyamatait mutathassa be nekünk. Ez alatt pár óra alatt megismerkedhettünk ezen masinák működésével, a kezelések hatásaival és azok eladásával kapcsolatban is rengeteg információt osztott meg velünk. Sajnos fodrászként nem sokat értettem az előadás szakmai részéből, azonban társaim segítségének köszönhetően annyit megtudtam, hogy ezek, a mikrodermabrázió, az ultrahang és a mezo kezelés mind-mind az elektrokozmetika részét képezik. Érdekességnek számít, hogy a kozmetikus tanulók a szakma ezen ágával az iskolai évek alatt nem találkoznak, így a tudás, amire itt szert tettek, új volt, izgalmas, egyedülálló, s igazán hasznos is abban az esetben, amennyiben a jövőben ezzel szeretnének foglalkozni. Az elméleti oktatást követően, az ebédszünet után gyakorlatban is bemutatta a gépek működését, s ezek bőrre fejtett hatását, melyet akár saját kezünkön is megtapasztalhattuk. Az előadást végén a hölgy megköszönte a figyelmünket, majd a kozmetikusoknak szuvenírként egy termékkatalógusból, szemmaszkból és jegyzettömbből álló ajándékcsomagot adott át.
A délután további részében a kozmetikusok bemutatták a teljes masszázs folyamatát, ezt követően pedig a szemöldök szedésének és festésének, illetve a pillák festésének technikáját sajátították el, melynek gyakorlásához társaik segítségét kérték. A fodrászok pedig a vízhullám tökéletesítésén dolgoztak, melynek eredménye a nap végére kézzelfogható és szemmel látható volt.

Fárasztó 4 napon voltunk túl, mely fizikailag és mentálisan is megterhelt bennünket, azonban tudtuk, a java még hátra van, hisz még az első hétnek sincs vége. A vacsorát követően a legtöbben pihenni, aludni tértünk, azonban akadtak, akikben még duzzadt az energia, így ők egy kicsit másképp ütötték el az este további részét. Igen, itt jön az a bizonyos „titok”...

Kéz nélkül

Legutóbbi bejegyzésem fogalmazási formáját követve ma is egy kisebb, részletes beszámolóval térek vissza hozzátok. Igyekszünk átfogó képet adni arról, mi várhat rátok idekinn, bemutatni, hogy szakmai és közéleti szempontból milyen lehetőségeket nyújt Németország. Hisz előfordulhat, hogy jövőre Te fogod annak a babafejnek a haját szárítani, melynek tegnap még valamelyik tanuló adott új frizurát Wella termékek segítségével, Te fogod használni azt az ágyat, melyen most egy kozmetikus tanuló gyakorolta az arcmasszázs alapjait Alcina produktumokat használva, vagy épp Te fogod ennek a blognak az írását átvenni, s fogsz írni az 'utókor' számára hasonló élménybeszámolókat.

Az első nap fáradalmait kipihenve, némi új tudással gazdagodva, s a helyi szórakozási forma elsajátítása után belevágtunk egy újabb fárasztó napba. A reggelit elfogyasztva, munkaruhánkat magunkra öltve és eszközeinket magunkhoz véve átballagtunk munkahelyünkre. S, tekintve, hogy az épület legfelső szintjére kellett felmásznunk, egyúttal az elmaradt reggeli tornát is be tudtuk pótolni. A legfelső emeleten, kezében a reggeli kávéjával, Frau Rüschenbaum már várt ránk, hogy ismertesse az aznapi programot. A fodrászokra a hajvágás, a kozmetikus lányokra a peeling, arcmasszázs és arctisztítás alapjai vártak. Elfoglaltuk munkaállomásunkat, megkaptuk a babafejeket, melyeken a kompakt hajvágást gyakoroltuk. Mindenképp muszáj megjegyeznem, hogy már itt eltérést mutatott a hazai és a német technika. A babafej skalpja, míg otthon többnyire fejhez rögzített, itt levehető, cserélhető volt, mely nagyban megnehezítette a munkánkat. Miért? Készüljetek fel, szerencsésnek mondhatod magad, ha tökéletesen összeilleszthető skalpot és a babafejet kapsz. Ennek hiányában volt, akinek rá sem ment, volt akinek részben idomult a hajas fejbőr formája a baba fejének formájához. A dolog csak még komplikáltabbá vált, mikor közölte oktatónk, hogy a vágás közben csak az egyik oldalon dolgozunk (melynek könnyítéséhez a skalpon egy elég erős választék kapott helyet), s ujjunkkal csak a fésülés ideje alatt érhetünk a hajhoz, így a passzé kiemelése során mindössze a fésűt és ollót használhattuk. Ezen az oldalon 9 vágással próbáltuk rutinszerűvé fejleszteni ezt az alapformát, 3 egyenes vonalú, 3 előre és 3 hátrafelé hosszabbodó kompakt frizurát készítettünk el, melyeket minden harmadik lépés után tetszőleges formára kellett beszárítanunk. S, bár az oktató első nap közölte, hogy az anyaghasználat az egész képzés alatt nem csak, hogy engedélyezett, hanem azok használata egyenesen elvárt, ezalatt a feladat alatt semmit nem tehettünk a baba fejére (később ugyanis a festések gyakorlására használjuk ezen skalpokat). Be kell vallanom őszintén, legtöbben azt gondoltuk, nagyobb problémát fog okozni a kéz nélküli hajvágás elsajátítása, azonban mindenki akadály nélkül vitte véghez a feladatot, így jobbnál jobb vágásokat tudtunk felmutatni oktatónk számára. Mindeközben hihetetlen hangulat, viccelődés színesítette a gyakorlatot, melyet 2 kisebb szünettel, és az ebédeltetéssel szakítottunk meg. A nap végén, a használt eszközöket elpakoltuk, a tanműhelyben rendet tettünk, s új tudásunkat nyakunkba véve visszasétáltunk szobáinkba. A kozmetikus lányok a fodrászok munkája közben megtanulták a teljes arctisztítás és a peelingezés folyamatát, majd az arcmasszázs alaplépéseit gyakorolták először babafejeken, majd párokba rendeződve egymáson, s saját tapasztalatból beszélek, igazán frissítően tud hatni az a 2 óra, melyet a modellek a lányok kezei alatt töltenek.

Hátrafelé hosszabbodó kompakt forma

Összefoglalva igazán izgalmas, tartalmas napunk volt, s bár technikánk egy alkalom alatt is rengeteget fejlődött, tudáséhségünk csak erősödött ez alatt a pár óra alatt. A vacsorát elfogyasztva szobáinkba vonultunk, s szinte kivétel nélkül mindenki gép elé ült, vagy telefont ragadt magához, hogy megossza az otthoniakkal a napi történéseket. Új német barátaink sem ültek babérjaikon, csapatostul jöttek fel a 2. emeletre, hogy biztosítsanak minket arról, a szórakozás ma sem marad el. De, mint tegnap, a ma este történéseit sem osztom meg veletek. Legalább ez a része maradjon meglepetés a számotokra...

Önmegvalósítás

Az első munkanapon nem igazán tudtuk, mire számítsunk. Persze tudtuk, hogy maga az oktatás elég részletes lesz és, hogy rengeteg új dolgot tanulunk majd a képzés ideje alatt, de nem volt kialakult képünk arról, mi is vár ránk. Így kíváncsian vártuk, milyen típusú, az otthonitól eltérő technikákat ismerünk meg, hogy ez alatt a 3 hét alatt mekkora tudással leszünk gazdagabbak. Az összkép minden várakozást felülmúlt, azonban az első nap még csak a kezdet volt, 3 nappal utána már biztosan állítom, a legkönnyebb napunk a legelső nap volt.

A finom reggelit követően mindannyian összepakoltuk, majd a reggeli órákban elindultunk a tanműhely felé. Az oktatás 8:30-kor kezdődött, így viszonylag kényelmes tempóban haladtunk az épület felé, ahol tudásunk a következő 21 napban számtalan újdonsággal lesz gazdagabb. Köszönhetően az előző estének, a hangulat már sokkal oldottabb volt, így a társaság jó kedéllyel, viccelődve indult útnak. Érkezéskor 2 hölgy, Astrid Frese, az igazgató helyettese, és a szépészeti oktatás koordinátora, illetve a kozmetikusok és fodrászok oktatója, Kerstin Rüschenbaum fogadott minket. A fodrászok tanműhelyében tartották az eligazítást, ahol elmondták, mi vár ránk a következő hetekben. Kiosztották a névtáblákat, a tanagyagot, melyet az oktatás alatt kell elsajátítanunk, illetve a részletes tantervet, melyben leírták, az egyes napokon mit fogunk tanulni. A fodrászok megkapták első, kisebb ajándékukat, egy natúr, illetve ősz színekből álló színskálát, mely később, a haj diagnosztikában lehet majd segítségünkre.

Autószerelő műhely

Miután ezzel végeztünk, Astrid körbevezetett minket az intézmény területén, ahol bemutatta, milyen oktatásban lesz részünk, illetve betekintést nyertünk más szakmák tanműhelyeibe is. Összesen, ha jól emlékszem, 14 műhelye van az internátusnak, ahol a tanulók számára hihetetlenül felszerelt közeg áll rendelkezésre, hogy elsajátítsák az általuk választott szakma rejtelmeit. A felszerelés elsőosztályú, a tisztaság kifogástalan, úgy gondolom, hogy egy ilyen helyen akár egy hét gyakorlat is képes olyan fokú tudást adni, mely a legtöbb oktatási intézményben csak évek alatt válik elérhetővé. A túra végén Astrid megköszönte a figyelmünket, majd visszamentünk a szépészeti oktatás épületébe. Frau Rüschenbaum már várt ránk, a kozmetikai, illetve fodrászati műhely bemutatása, és a szabályok ismertetése után nekikezdtünk a munkának.

Mi, fodrászok először elfoglaltuk helyünket a műhelyben. Mindenki saját asztalt, széket kapott, illetve egy saját szekrényt, melybe saját magunk kénye-kedve szerint pakolhattuk eszközeinket. Miután minden a helyére került, és mi is megszoktuk új munkahelyünket, haj- és fejbőrdiagnosztikával kezdtünk. Ehhez egy igen részletes adatlapot kaptunk, melyen gyakorlatilag mindenre kitértünk, ami a haj és a fejbőr állapotával kapcsolatos. Ismertette a feladatunkat, miszerint új tudásunkat felhasználva, párba rendeződve állítsunk fel egy diagnózist partnerünket megvizsgálva, melyet másnap ismertettünk az oktatóval. A feladat elvégzése után ebédszünet következett, majd, miután eszközeinket, felszerelésünket, s munkaruhánkat magunkhoz vettük, visszatérve a műhelybe újabb feladatot kaptunk. Frau Rüschenbaum mindenkinek kiosztott egy-egy babafejet, melyen saját elképzelésünk szerint kellett egy tetszőleges szárítást bemutatni. Az oktató igen figyelmes volt, mindenkinek segítségére volt, így, ha valaki elakadt, vagy úgy látta, segítségre szorul, odament, és bemutatta a helyes technikát. Ez volt a fodrászok számára a nap utolsó feladata, mely mindenki számára zökkenőmentesen ment. Mindeközben a kozmetikusok megtanulták a német beöltöztetési szokásokat és a letisztítás mozdulatait. Ennek gyakorlására, mindamellett hogy szintén saját, teljesen felszerelt munkaterületet kaptak, mely a kényelmes tanulást segítette elő, a fodrászatban használt babafejek álltak rendelkezésükre, melyen a különböző fogásokat gyakorolhatták, s melyet magukkal vihettek szobájukba, ezzel is segítve a otthoni tanulás sikerességét.

A munkanap végén, kissé fáradtan, visszabattyogtunk a szállásra, majd egy kisebb bevásárlás, és a vacsora elfogyasztása után, felmértük a terepet, s kisebb csoportokba verődve „elindultunk az éjszakába”, egy bisztróba, mely abban az épületben volt, ahol jelenleg élünk. Rengeteg új arcot ismertünk meg, s be kell vallanom, igen jól éreztük magunkat. Azonban, hogy mi történt az este további részében... már a mi titkunk marad...

Ahol a bárányok hallgatnak

Nos, legutóbbi bejegyzésemet a Dortmundba való landolás pillanata szakította meg, s bár az elmúlt 3 nap eléggé lefárasztott minket, megkésve bár, de törve nem, itt vagyok, hogy egy kisebb beszámolóval szolgáljak Nektek az elmúlt pár nap történéseiről.

Leszállás után, miután csomagjainkat épen, s sértetlenül felvettük, a repteret magunk mögött hagyva kisbuszokba szálltunk, melyek abba a diákotthonba vittek minket, ahol a következő 3 hétben szállást kaptunk. Utunk közben volt időnk a tájban gyönyörködni, ugyanis első gondolataim, elképzeléseim ellenére Németország egy igazán gyönyörű hely... legalábbis a Dortmund-Arnsberg útvonalon ezt tapasztaltam, tapasztaltuk. Miután megérkeztünk a kollégium területére, kiszálltunk, felmértük a terepet. Szavamra mondom, zseniális ez a hely. Magyarországgal ellentétben Arnsberg egy igazán békés, nyugodt közeg (vagy legalábbis addig az volt, amíg mi meg nem érkeztünk), s maga a terület is ezt a harmóniát tükrözte. Sehol sincs eldobott szemét, a fű gyönyörű zöld, az emberek kivétel nélkül mind kedvesek, és a terület, ahol a BBZ Arnsberg Handwerkskammer Südwestfalent helyet kapott, hatalmas, szinte mindent megtalálni, ami egy tökéletes 3 héthez szükséges. Később egy idősebb úr, Wolfgang Boecker fogadta a csapatot, aki egy nagyobb terembe invitált minket, majd ott kisebb eligazítást tartott, ismertette az internátus szabályait, kiosztotta a szobakulcsokat és ebédjegyeket, majd kellemes időtöltést kívánt nekünk.

   

A kilátás

Nagyjából délben már a szobáinkban (melyről később képeket is szeretnék feltölteni) ültünk, melyek minden várakozást felülmúltak. Olyan kétszemélyes, mondhatni lakásokat kaptunk, melyek 3-4 ember számára is kényelmesen élhetők lennének. Naponta takarítják a szobákat, új törölközőket, tiszta padlót kapunk, s természetesen a szemetet is minden nap kiürítik. A hatalmas, egész falat betöltő panorámaablakok gyönyörű kilátást nyújtanak számunkra, az arnsbergi domboldal és a napfelkelte látványa egész napra elegendő energiával képes feltölteni az embert, akár egy fárasztó nap után is. Egy elég szép fürdőszoba is jár a szobához, ahol tágas zuhanyzó várt minket. A kipakolás után ebéd, illetve egy kis túlélőcsomag várt ránk, mely a nap hátralevő részében éhségünket, szomjúságunkat volt hivatott oltani. A vasárnap további részében az Internet bekötésével szenvedtünk, este pedig szabad foglalkozás volt, így volt, aki a szobájában a gépe előtt, volt aki a lenti bisztróban egy kis játékkal ütötte el az időt, de legtöbben a legproduktívabb tevékenységet választották, s egy kis alvással pihenték ki a hosszú út fáradalmait. Kellett is, hisz az igazi munka csak másnap kezdődött...

Bárányok között

A felhők felett járok... üdv a repülőről. Nem tudom elmondani, milyen izgalommal, félelemmel töltött el az utazást megelőző pár nap. S most itt ülök, úton Arnsbergbe, egy csapat hasonlóan elhivatott, félelemmel átitatott, izgalommal teli lélekkel, s várjuk, mit hozhat ez a bizonyos 3 hét. „Vajon kik azok, akikkel leggyorsabban megtalálom a közös nevezőt?”, „Csak ne zuhanjon le a repülő!”, „Nem tudom, hogy fogom kibírni a szeretteim nélkül.” - cikáztak gondolatok százai akár az én, akár tanulótársaim fejében. Amondó vagyok, a lehetőség, melyet ezzel az utazással kapunk, a tudás, melyet ez alatt az út alatt magunkévá teszünk, csak egy része annak, melyet e kiruccanás adhat. A sok-sok egyéniség, mely egy repülőbe, egy fedél alá költözött, a kapcsolatok, barátságok, vagy akár ellentétek, melyek ezekben a percekben kialakulni készülnek, teszik igazán különlegessé, színessé, titokzatossá ezt a tanulmányi utat.

Szeptemberben tudtuk meg a legtöbben, köztük én is, hogy azok közé a tanulók közé tartozunk, akik ezen az úton részt vehetnek. Hosszas megbeszélések, tájékoztatók után végre összeállt a csapatunk. 6 fodrász és 9 kozmetikus tanuló indult el egy akkor még halovány körvonalakkal rendelkező, mondhatjuk akár, hogy vadidegen úti cél felé. Utazásunkat megelőzően különféle csapatépítő feladatokkal hangoltak minket a 21 napnyi kalandra, egymásra, s arra az új tudásra, melyre a németországi tanulmányaink során szert tehetünk.

Minden készen állt, minden a helyén volt. Nem kellett mást tennünk, mint várni, majd 2014. november 9-én, hajnalban beszállni az autóba, felmenni a ferihegyi repülőtérre, repülőre szállni, s várni a landolás pillanatát. S, bár kisebb akadályokba ütköztünk, gyakorlatilag időre felértünk a reptérre, s még arra is volt időnk, hogy a fáradtabbak egy kávéval, a vállalkozó szelleműek pedig egy kupica whiskyvel pohár almalével felfrissítsék magukat. Az autós utunk alatt, bár a külső szem és fül számára a fáradtság okozta néma csend volt a szembetűnő, izgalom járta át elménket, az autóból kiszállva azonban egy oldottabb, hangosabb légkör váltotta fel az addig fáradt, halk atmoszférát.

Beszállókártyáink kézhezvétele után becsekkoltunk, majd bőröndjeinktől, eszközeinktől elköszönve, és abban reménykedve, hogy csomagjainkat Németországban viszont látjuk, Laki Rita és Jovanné Császár Edit tanárnők vezetésével megtettük első lépéseinket a repülőgép felé. Hosszas várakozás után, és 2 csoportképpel később átléptünk a kapun, amely elválasztott attól, hogy a gép fedélzetére lépjünk.

készítette: Jovanné Császár Edit tanárnő

Odaát szintén kisebb várakozás várt ránk, azonban ezt az időt bohóckodással, ismerkedéssel, vagy épp állva alvó emberek fényképezésével töltöttük el. Kis idővel később pedig már a gép előtt álltunk, mely egyrészt attól a pillanattól életünkért felelt, másrészt pedig utazásunk egyik legnagyobb jelképe volt. Felszálltunk, s legtöbbünk ablak mellé, vagy legalábbis annak közelébe próbált férkőzni, hogy a látványt, mely nagyjából 10000 m magasból elénk tárul, első sorból nézhesse. Fogaimat összeszorítva, a karfába kapaszkodva vettem tudomásul, nincs visszaút, repülni fogok. Bevallom őszintén, én magam sosem repültem, így az, hogy mit várhatok, mit láthatok, mi történhet velem odafenn, addig számomra ismeretlen terület volt. Érezhető volt, hogy már nincs szilárd talaj a gép kerekei alatt. Sok társammal együtt kíváncsi szemekkel néztünk ki az ablakon. Nem tudok egyebet írni, gyönyörű volt. Pillanatok alatt minden kisebbé és kisebbé vált, s az addig ismert világ megszűnt létezni. Egy pillanatra néztem csak félre, és már a felhők között jártam. S most itt ülök, rózsaszín bárányfelhők felett, életemet egy gépre bízva. Akár egy álom. Nincs nálam sem zene, sem más elektronikai eszköz, mégis minden tökéletes. Elfelejtettem, főleg a tengerszint felett 10 km-re, hogy mi történik odalenn, és csak annak éltem, amit akkor, életemben először láttam. A napfelkelte első sugarai, egy tőlünk nem messze suhanó, maga mögött kondenzcsíkot hagyó repülő, vagy csak a pazar látvány, melyet a sok felhő nyújt minden képzeletet felülmúl.

Jeleznek a stewardessek, lassan landol a repülőgép. Pillanatok alatt elment ez a 1,5-2 óra, s bár nem szeretnék még leszállni, ezt az írást, melyet most Te olvasol, s melyet én épp egy hányós zacskóra írok, most befejezem. Élvezem még egy pillanatig, hogy olyan, mintha a felhőzet lenne a talaj, hogy a fülem újra s újra bedugul, s majd, ha leszálltunk, lepakoltunk, és megiszom egy pofa német sört, folytatni fogom ezt a cikket. S hidd el, már most tudom, rengeteg mesélni valóm lesz a következő 21 napban.