Bárányok között

A felhők felett járok... üdv a repülőről. Nem tudom elmondani, milyen izgalommal, félelemmel töltött el az utazást megelőző pár nap. S most itt ülök, úton Arnsbergbe, egy csapat hasonlóan elhivatott, félelemmel átitatott, izgalommal teli lélekkel, s várjuk, mit hozhat ez a bizonyos 3 hét. „Vajon kik azok, akikkel leggyorsabban megtalálom a közös nevezőt?”, „Csak ne zuhanjon le a repülő!”, „Nem tudom, hogy fogom kibírni a szeretteim nélkül.” - cikáztak gondolatok százai akár az én, akár tanulótársaim fejében. Amondó vagyok, a lehetőség, melyet ezzel az utazással kapunk, a tudás, melyet ez alatt az út alatt magunkévá teszünk, csak egy része annak, melyet e kiruccanás adhat. A sok-sok egyéniség, mely egy repülőbe, egy fedél alá költözött, a kapcsolatok, barátságok, vagy akár ellentétek, melyek ezekben a percekben kialakulni készülnek, teszik igazán különlegessé, színessé, titokzatossá ezt a tanulmányi utat.

Szeptemberben tudtuk meg a legtöbben, köztük én is, hogy azok közé a tanulók közé tartozunk, akik ezen az úton részt vehetnek. Hosszas megbeszélések, tájékoztatók után végre összeállt a csapatunk. 6 fodrász és 9 kozmetikus tanuló indult el egy akkor még halovány körvonalakkal rendelkező, mondhatjuk akár, hogy vadidegen úti cél felé. Utazásunkat megelőzően különféle csapatépítő feladatokkal hangoltak minket a 21 napnyi kalandra, egymásra, s arra az új tudásra, melyre a németországi tanulmányaink során szert tehetünk.

Minden készen állt, minden a helyén volt. Nem kellett mást tennünk, mint várni, majd 2014. november 9-én, hajnalban beszállni az autóba, felmenni a ferihegyi repülőtérre, repülőre szállni, s várni a landolás pillanatát. S, bár kisebb akadályokba ütköztünk, gyakorlatilag időre felértünk a reptérre, s még arra is volt időnk, hogy a fáradtabbak egy kávéval, a vállalkozó szelleműek pedig egy kupica whiskyvel pohár almalével felfrissítsék magukat. Az autós utunk alatt, bár a külső szem és fül számára a fáradtság okozta néma csend volt a szembetűnő, izgalom járta át elménket, az autóból kiszállva azonban egy oldottabb, hangosabb légkör váltotta fel az addig fáradt, halk atmoszférát.

Beszállókártyáink kézhezvétele után becsekkoltunk, majd bőröndjeinktől, eszközeinktől elköszönve, és abban reménykedve, hogy csomagjainkat Németországban viszont látjuk, Laki Rita és Jovanné Császár Edit tanárnők vezetésével megtettük első lépéseinket a repülőgép felé. Hosszas várakozás után, és 2 csoportképpel később átléptünk a kapun, amely elválasztott attól, hogy a gép fedélzetére lépjünk.

készítette: Jovanné Császár Edit tanárnő

Odaát szintén kisebb várakozás várt ránk, azonban ezt az időt bohóckodással, ismerkedéssel, vagy épp állva alvó emberek fényképezésével töltöttük el. Kis idővel később pedig már a gép előtt álltunk, mely egyrészt attól a pillanattól életünkért felelt, másrészt pedig utazásunk egyik legnagyobb jelképe volt. Felszálltunk, s legtöbbünk ablak mellé, vagy legalábbis annak közelébe próbált férkőzni, hogy a látványt, mely nagyjából 10000 m magasból elénk tárul, első sorból nézhesse. Fogaimat összeszorítva, a karfába kapaszkodva vettem tudomásul, nincs visszaút, repülni fogok. Bevallom őszintén, én magam sosem repültem, így az, hogy mit várhatok, mit láthatok, mi történhet velem odafenn, addig számomra ismeretlen terület volt. Érezhető volt, hogy már nincs szilárd talaj a gép kerekei alatt. Sok társammal együtt kíváncsi szemekkel néztünk ki az ablakon. Nem tudok egyebet írni, gyönyörű volt. Pillanatok alatt minden kisebbé és kisebbé vált, s az addig ismert világ megszűnt létezni. Egy pillanatra néztem csak félre, és már a felhők között jártam. S most itt ülök, rózsaszín bárányfelhők felett, életemet egy gépre bízva. Akár egy álom. Nincs nálam sem zene, sem más elektronikai eszköz, mégis minden tökéletes. Elfelejtettem, főleg a tengerszint felett 10 km-re, hogy mi történik odalenn, és csak annak éltem, amit akkor, életemben először láttam. A napfelkelte első sugarai, egy tőlünk nem messze suhanó, maga mögött kondenzcsíkot hagyó repülő, vagy csak a pazar látvány, melyet a sok felhő nyújt minden képzeletet felülmúl.

Jeleznek a stewardessek, lassan landol a repülőgép. Pillanatok alatt elment ez a 1,5-2 óra, s bár nem szeretnék még leszállni, ezt az írást, melyet most Te olvasol, s melyet én épp egy hányós zacskóra írok, most befejezem. Élvezem még egy pillanatig, hogy olyan, mintha a felhőzet lenne a talaj, hogy a fülem újra s újra bedugul, s majd, ha leszálltunk, lepakoltunk, és megiszom egy pofa német sört, folytatni fogom ezt a cikket. S hidd el, már most tudom, rengeteg mesélni valóm lesz a következő 21 napban.